Végh Mária Ilona

29cf14802014. augusztus 23-án féltávú, azaz 1.9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21.1 kilométer futásból álló triatlon IRONMAN-versenyt rendeznek Budapesten.

 

Lassan vége a nyárnak és kezdődik a következő tanév.

Mint azt bizonyára te is tudod, hazánkban is egyre több cég fordít arra figyelmet egy pályakezdő önéletrajzát tanulmányozva, hogy az tanulmányok mellett milyen szakmai tapasztalatokra tett szert, illetve mennyire áldozta be a szabadidejét a köz szolgálatára, vagyis vett részt önkéntes munkákban.

A rendezvény lebonyolítását olyan lelkes önkéntesek részvételével szeretnék megoldani, akikhez közel áll a sport, és tudják, milyen óriási hangulat van egy ehhez hasonló versenyen, és teljes emberként részt tudnak venni egy ilyen kaliberű rendezvény lebonyolításában. A feladatok közé tartozik többek között a frissítőpontok üzemeltetése, versenypálya felügyelete.

verseny nap: augusztus 23.

munka jellege: egész napos kültéri

időtartam: kb. 6:00-18:00

Amennyiben szeretnél te is egy szuper csapat tagjaként részese lenni ennek az élménynek, jelentkezz a honlapon:  http://volunteers.peterkropko.com/regisztracio

Vagy emailben Nagy Rékánál egy fényképes önéletrajzzal augusztus 15-ig.nagy.reka@peterkropko.comnagy.reka@peterkropko.com

Bővebb információt tudsz kérni e-mailben:nagy.reka@peterkropko.comnagy.reka@peterkropko.com vagy telefonon 30/505-40-95 számon, Nagy Rékától.

http://www.ironman.com/hu-hu/triathlon/events/emea/ironman-70-3/budapest.aspx

https://www.facebook.com/ironmanbudapest/posts/710376772358039

Jelentkezz és legyünk részesei együtt ennek a felejethetetlen sporteseménynek.

2014-08-12

IRONMAN 2014 – Önkéntes munka

2014. augusztus 23-án féltávú, azaz 1.9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és 21.1 kilométer futásból álló triatlon IRONMAN-versenyt rendeznek Budapesten.   Lassan vége a nyárnak és […]
2014-06-18

Itt a nyár! Dolgozni szeretnél? Válaszd a diákmunkát, gyere hozzánk!

Miért jó Iskolaszövetkezeten keresztül dolgozni? Elsősorban azért, mert bejelentett, ellenőrzött, legális keretek között vállalsz munkát: beiratkozáskor írásban munkaszerződést kötünk veled, melyben szerepel a munkavégzésed helye, a […]
2014-06-05

Munkalehetőség a Turisztika Facebook-jánál!

Pár hete már tájékoztattunk Benneteket erről és többen érdeklődtetek a kedvezményes utazási lehetőség iránt, ezért úgy gondoltuk, hogy újra írunk erről. Most egy kivételes lehetőségről szeretnénk […]
2014-05-27

Mielőtt diákmunkát vállalnál a nyáron…

Megkönnyíted a saját dolgodat, ha még most ellenőrzöd diákigazolványod/iskolalátogatási igazolásod érvényességét. Ha nincs matrica a diákigazolványodon vagy nincs legalább 2 db iskolalátogatási igazolásod, akkor mindenképp célszerű […]